A MOL egyedülálló környezetvédelmi programot hirdetett meg 2006-ban, melynek alapvető célja, hogy támogatás segítségével településeink még több és szebb zöldfelülettel gazdagodhassanak. A program azonban nemcsak környezetünk megóvását tűzte ki nemes céljául, hanem a közösségek összefogását, a környezettudatosság erősítését is. Egyesületünk a Teremtőkert környezetének rehabilitációját és fásítását tűzte ki céljául, és vette sikeresen a két fordulós pályázat megmérettetéseit.
A felújított zöldfelület korábbi állapotában közösségi használatra alkalmatlan volt, sőt nem is veszélytelen. A néhány gondozatlan, és elöregedett fa mellett építési törmelék, földkupac, régi kidőlt-bedőlt kerítés, valamint a falu szennyvíz csatornázásának idejéből ittmaradt beton elemek szomorították a terület látványát.
Célunk egy olyan sokoldalúan használható, mindenki számára mindig nyitott, közösségi használatra kialakított zöldfelület létrehozása volt, mely egyesíti magában mindazokat a célokat és funkciókat, melyeket a közösségi tervezés során a különböző célcsoportok és érintettek megfogalmaztak:
1. Legyen olyan terület, ahol a hagyományos kertművelés, gyümölcsös, szőlő, gyógy-, és fűszernövénytermesztést lehet gyakorlati ismeretekkel bemutatni, átadni az iskolásoknak, és sok esetben a városból kiköltözötteknek!
2. Legyen olyan játszóhely, ahol a kisgyermekeikkel érkező anyukák tudnak biztonságos körülmények között játszani, beszélgetni!
3. Legyen olyan szabadtéri közösségi hely, ahol a kamaszok, fiatalok és idősek is találkozni tudnak, és alkalmas arra, hogy saját kreatív ötleteik alapján szabadtéri programot, játékot, sütögetést, szervezzenek maguknak! Legyen találkozóhely, aktív szabadidős és pihenőhely egyszerre!
Mindezek természetesen szerves egységben és díszítő értékkel is, úgy, hogy a különböző érdeklődésű és életkorú emberek is örömüket leljék az itt tartózkodásban.
Közvetett célunk, és törekvésünk a tervezés, a megvalósítás és a fenntarás során is, hogy a résztvevők megérezzék az együttépítés örömét, a közösen létrehozott érték megbecsülésének, folyamatos ápolásának fontosságát és értelmét, ezáltal növekedjen a helyi identitásérzés és megtartó erő is.
Tevékenységünk során a terület 44 db gyümölcsfával, gyümölcsbokorral és szőlővel, 180 db díszfával és cserjével, valamint 250 db fűszernövénnyel, levendulával, évelőkkel és egynyáriakkal gyarapodott. Számos hasznos és mutatós köztéri elemet is telepítettünk: hirdetőtáblát, hulladéktárolót, kerti padot, biciklitárolókat, madáretetőket és kerti csapot az öntözéshez. Gyerekjátszónak egy homokozót, hintát és egy kis dombot alakítottunk ki csúszdával, és megtartottuk a régi mászókát is. A kertben egy felajánlásból érkezett ping-pong asztal várja a játszani szerető fiatalokat, tűzrakóhely a bográcsozni, sütögetni vágyókat.
A szükséges önrész előteremtésére jótékonysági bolhapiacot szerveztünk. A megvalósításban kivették a részüket az alkotóházban tevékenykedő kisközösségek, a Kertbarátok Klubja, a Futó Klub, a Baba-Mama Klub, a Nyugdíjas Klub, a jógások, a kézművesek, és a szakkörökre járó gyerekek is.
Rengeteg segítséget kaptunk helyi vállalkozóktól és szakemberektől, valamint magánszemélyektől egyaránt, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni.
Teremtőkertesek