A Kisbíró 2015 februári számában megjelent cikk a Teremtőkert híreiről innen letölthető.
A teljes cikk itt is olvasható:
A TEREMTŐKERT HÍREI
Kedves Olvasó!
A MOL egyedülálló környezetvédelmi programot hirdetett meg 2006-ban, melynek alapvető célja, hogy támogatás segítségével településeink még több és szebb zöldfelülettel gazdagodhassanak. A program azonban nemcsak környezetünk megóvását tűzte ki nemes céljául, hanem a közösségek összefogását, a környezettudatosság erősítését is. Fontos szempont, hogy a program kizárólag őshonos növények telepítését támogatja, valamit elvárás az is, hogy a kivitelezésre környezetbarát módon és közösségi akció keretében kerüljön sor.
Egy-egy pályázó átlagosan pár százezer forintnyi támogatásban részesülhet. A megpályázott összeg 60%-át őshonos növények vásárlására kell költeni, emellett pedig a teljes programköltség 20%-át kell saját forrásként biztosítania a minimum 1500 m2-es, mindenki számára látogatható zöldfelület megújítása során.
Egyesületünk sikeresen vette a két fordulós pályázat első akadályát. Jelenleg a második forduló előkészítésén munkálkodunk.
Célunk, hogy az alkotóház környezetében egy olyan mindenki számára, mindenkor nyitott szabadtéri közösségi teret hozzunk létre, amely a hagyományos kertművelés és annak bemutató jellege mellett különböző életkorú és igényű embereknek ad lehetőséget találkozásokra, beszélgetésekre, összejövetelekre, játékra, kisebb programok megvalósítására.
A jelenlegi állapotot és a jövőbeni igényeket felmérő kérdőíveinket a lakosság széles rétegeihez tudtuk eljuttatni hírlevelünkön, a honlapunkon, a programjainkon és a helyi piacon való személyes megkeresések által. A rajzszakkörös gyerekek fantáziadús, színes alkotásaikkal mondták el igényeiket. A fiatalok a FB közösségi oldalon létrehozott csoportba töltötték fel képek formájában az ötleteiket a kert megújítására vonatkozóan. Bottáné Babi önzetlen szakmai segítségével már készülnek a rajzok és a növénylista is.
A Teremtőkert Facebook oldalán létrehozott albumban folyamatosan nyomon követhető a tervezés és a megvalósítás minden fázisa és fejleménye.
Szeretettel várunk Téged is a TEREM- tő-KERT lelkes és tevékeny csapatába! A cél elérése érdekében mindennemű felajánlást és segítséget hálásan köszönünk!
Teremtőkertesek